Hello Mindenki,
ha jól nézem, körülbelül ezer éve nem blogoltam. Igaz, március óra "csendes" volt az élet. A 24 nap alatt 24 bulit lecserélétem heti 1-2-ra, átlagban. A papír, amin írom, hogy mennyi bulim volt eddig otthon van, de most járhatok kb 100-nál. Pontosan nem is tudom, csak azt, hogy még 67 van hátra idén.
Egy kis áttekintés a lamaradottaknak:
Paganfest óta lement egy 11 nap, 11 bulis Power Of Metal tour. Nem írtam róla semmit, 2 okból.
1. Video blogot szerettem volna csinálni, de nem vitt rá a lélek, hogy nagy magányomban egy Ipodnak kezdjek el az életemről beszélni, miközben a saját arcomat nézem a kijelzőn.
2. Az közvetlen családnak írtam 3-4 e-mailt és már vége is lett a 11 napnak.
De azért annyit elárulok róla, hogy 2 buszos, kis turné volt. Én a Grave Diggerrel, a Skull Fisttel és a Powerwolffal voltam egy buszon, egy magyar crew-taggal együtt. A kanadaiak minden este úgy kiütötték magukat, hogy azonnal mentek aludni, amint a buszra estek, a németek pedig egymás között dumáltak, így (ahogy egyébként eredetileg is terveztem) minden este korán (2 körül) mentem aludni.
Otthon töltöttem (ha jól számolom) 10 napot. Nagyon jól esett. Az irodában keveset voltam. Igyekeztem minél több dolgot előre elintézni, hiszen mostantól december 18-áig csak 6 napot leszek otthon, amiben az ide-oda utazások is benne vannak!
Most éppen a Heidenfest 2011 stábját boldogítom jelenlétemmel. Már 5 napot letoltunk. Az első három (egyébként is legnehezebb) napon 3 vendégzenekarral bővült a turné, minden nap 14:30 - 00:30 volt nyitva a stand, ehhez még a reggeli előkészületek és az esti pakolás... Szóval, még az sem zavart annyira, hogy az egyik legrosszabb (leghangosabb és legkisebb) ágy jutott csak nekem, a leghangosabban horkoló Troll felett. Az első este még hallottam Mikaelt, azóta azt sem venném észre, ha véletlenül elhallgatna (ami persze nem fog megtörténni. :D)
A 3 őrületes buli után 2 csendes napunk volt, mindkettő Lengyelországban. Ugyanaz a szervező kötötte őket. A most márciusi Paganfestet is ők szervezték. Nagyon kedves, lelkes és lelkiismeretes arcok. A helyek nem a legjobbak (érdemes megnézni ezeket a képeket, Varsóban csináltam. Ilyen volt a fürdőszoba. Én voltam az első a helyen, tehát a szemetet még az előző brigád hagyta ott, ki tudja mikor).
Éppen a buszban ülök, körülöttem már ébredeznek az emberek (ami nem csoda, 13:40 van). Hosszú út ez a mai. Éjjel 2 előtt indultunk. Végre volt időm sokat aludni, amit nem is bánok, mert kezdek megbetegedni. Torokfájás, nátha. Tolom a vitaminokat ezerrel, sok tea, korai (2 körüli...) alvás. Rendeltem Davidtől egy fajta immunerősítőt. Ő szokta tolni, egyet-egyet szoktam néha kérni tőle. Elég drága, de tényleg jó. Az 50-es csomag (ami elvileg 25-50 napra elég) kb 60-80 EUR, de nem bánom, ha megúszom komolyabb betegség nélkül.
Már beértünk a városba, szóval megyek. Kicsit várost nézek az ablakon át. :) Puszi mindenkinek, néha írok majd!
Jah, nem tudom, hogy ki mennyire emlékszik, képeket itt lehet kukkolni, néha töltök fel úgy is, hogy nincs komment a blogon. :)
Köszöntelek...
Kedves Ismerősöm, Ide Tévedt Ismeretlen!
Szeretettel köszöntelek frissen induló blogomon!
Azért kezdek internetes napló írásába, mert az elmúlt időszakban sokan kérdezték, hogy pontosan mi is történik egy-egy turnén, amire van szerencsém eljutni.
Sok-sok vicces, érdekes és megismételhetetlen emlékkel gazdagabban szoktam visszatérni Hozzád, de mindent persze lehetetlen elmesélni, főleg, ahogy az idő múlásával fakulnak az emlékek.
Hát, most ismét útra keltem, és igyekszem mindent feljegyezni!
Most talán minden lényeges információ eljut Hozzád, és nekem sem kell mindent, mindenkinek elmondanom. :-)
Remélem minden este lesz időm egy rövig beszámolót készítenem az adott napról, és, ha valahol nem is lehetőségem frissíteni az oldalt, utólag mindent feltöltök majd...
Jó olvasást kívánok!
Ancsy
(2010)